Egyik szereplő nem akar változni immár 12 éve, Bokor Sándor.
Másik szereplő e megmérettetésben ismét a fiatal generáció képviselője, Nagy Imre Barna.
Két nagyon különböző generáció, más életszemlélet.
Gondoljuk át kire, kikre tesszük szavazatukat!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésEgy pár hőbörgő embert neveznénk Parajd Szavának? Tényleg ennyire igénytelenek lennénk? ?
TörlésAz a pár hőbörgő ember talán azért hőbörög, mert látja, hogy Parajd jobb sorsra lenne érdemes, de a nem hőbörgőket ez nem érdekli. Nekik elég az, amit a polgármester juttatásaként napról-napra megkapnak, legyen az segíj, miccs, sör, netán egy remorka fa, vagy...de ne soroljam. A nem hőbörgők olyan emberekkel alakítottak szövetséget, akiket be tudott hálózni a polgármester. Akiket nem érdekel, hogy felsőn nincs (még kilátásban sem) járda a legforgalmasabb részen, csupán egy magánterület előtt, hogy alsón az előzőválasztásra leaszfaltozott úton már alig lehet járni, hogy a csapon sárlé folyik, hogy Parajdon a wellness felé alig lehet lemenni az út állapota miatt (ami szintén csak kampánycéllal volt leaszfaltozva egykor), hogy a hidakon egyszerűen nem lehet átmenni autóval anélkül, hogy a gömbcsuklókat ne enné a fene (Szovátán meg lehetett csinálni), a hídkorlátok, főleg a bánya előtt a polgármester választási bannere, és még sorolhatnám, mert van mit. A legnagyobb baj pedig az, hogy csakugyan kevés a hőbörgő ember. Tényleg igénytelenek vagyunk.
TörlésKell az ifjítás, csak az a kérdés, hogy Sanyi bátyánkat le lehet-e győzni. Mert háta mögött a fél világ. Rendőrség, hadsereg, ortodoxia, s legfőképp a korrupció ellenes szervek (hisz minden alkalommal elkerülték a vele szimpatizáns egységeket, kezdve a feleségéét)
VálaszTörlésKérdés: valaki felsorolná, hogy kik indulnak tanácsosként Sanyi oldalán, és ellenében?
VálaszTörlésAz RMDSZ oldalan talaltam:
TörlésBokor Alexandru - polgármesterjelölt
Németh László
Kopacz Sándor
Nyágrus László
Sebestyén-Dósa József
Simófi Ferenc
Szász Edit -Ilona
Molnár Andor
Márton Zoltán Ernő
Biró Zsolt
Kacsó László
Szász László
Barabás Albert
Ambrus Ella
Lukács Károly
Kacsó András
Simófi András
Ilyés-Simofi István
Fülöp Károly
A fentiek a Sanyi oldalan es
TörlésDerzsi Zoltan a megyei tanacsosoknal
Érdekes felállítás. Kopacz megelőzi Sebestyén mérnököt, Nyágrust, és még sok észlényt. Nem lenne helyesebb, ha mint bizonyítottan jó cégvezető, nem vállalna politikai funkciót? Így csak lejáratja magát.
TörlésTanacsos jeloltek az EMNP reszerol:
TörlésMoldovan Istvan Parajd
Lukacs Vencel Alsosofalva
Gyorfi Rita Parajd
Maruzsan Sandor Felsosofalva
Nagy Istvan Parajd
Szasz Gyorgy Parajd
Kacso Lajos Alsosofalva
Moldovan Laszlo Parajd
Kovacs Karoly Parajd
Szoke Aron Felsosofalva
Mester Erezsebet Parajd
Kacso Csaba Felsosofalva
Kacso Miklos Alsosofalva
Barabas Tofalvi Melinda Parajd
Maksai Laszlo Felsosofalva
Lukacs Arpad Bekastanya
Didi Krisztina Alsosofalva
Balazs Zsolt Parajd
Grosu Cristian Mircea Parajd
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésA remeny hal meg utoljara. Mellete csak bologatoknak van hely.A kritikat nem turi. De azokra a kozossegnek nincs szuksege. Pedig neha a kritika epito jellegu, es az okosabb megszivleli.
TörlésElsősorban nem kellene összekeverni egy polgármester feladatkörét egy Messiáséval, aki majd jól ,, elagyabugyálja" azt, aki igazságtalanul cselekedett. Ő igazából egy végrehajtó, aki annak a pártnak az érdekeit , értékeit képviseli, aminek a tagja. És ez mindegyik polgármester esetében így lesz. Szerintem túl nagy az az elvárás, hogy egy igazságosztogatót akarunk látni a polgármesteri székben. Ez hülyeség, mert ilyen nem létezik. A polgármester dolga nem az, hogy a cigányokat kiírtsa, vagy, hogy egyszemélyes ,,A.N.A.F.-ként" működve, ellenőrizze, hogy ki tevékenykedik tisztességesen, legyen szó akár az üzleti életről, akár másról.
TörlésAmit elvárunk, és el kellene várni, az a korrupciómentesség (tehát, hogy például a pályázati pénzekből ne csak magának és az ,,ismerőseinek" csippentsen le, vagy hogy ne csak ott javítson a község állapotán (járda stb.) , ahol érdekében áll.) . Ja, és ne csak négyévente csináljon valamit, erre a stratégiára az emberek rájötték, és már rá is untak.
A kommunizmusról meg annyit, hogy annak már Romániában vége, szerintem, kedves névtelen, te egy olyan megkeseredett és pihentagyú személy lehetsz, aki unalmában imád összeesküvés elméleteket gyártani, mert csak ez dobja fel az egyhangú napjaid. A kommunizmus után az abszolút demokráciát lehetetlen elvárni, mivel az a teljes pártatlanságot és objektivitást foglalja magába. És mint hogy mi, emberek vagyunk, a hozzáállásunk mindig mindenhez szubjektív lesz. A hatalom mindig egy valaki kezében fog összpontosulni, és a hierarchia is örökké jelen lesz a társadalmunkban. Szóval, szerintem a te nézőpontod is már kissé ,,elavult" , ajánlom, hogy gondold át újra a jelenlegi helyzetet, és csak aztán ragadj billentyűzetet.
Minden tisztelettel, ,,egy személy, akinek túl sok ideje volt hülyeségekkel foglalkozni"
Ismeros mondas: Minden nep megerdemli a vezetojet. Nem csak hoborogni kell, tenni is a valtozasert. Valasztaskor kimenni szavazni. Mellette? ellene?, mindenkinek szive szerint, de ki kell menni es nem csak panaszkodni. A panaszkodoknak uzenem, hogy itt az ido lehet valtoztatni, es kell valtoztatni, de az mindenkitol fugg. A szavazas a fulkeben doll el. Nem ertem a felelmet: ha nem ra szavazunk akkor... Mi tud tortenni, ha mar nem lesz HATALMA? Hatalom? ki adja a kezebe a hatalmat? MI. A tavolmaradas az o malmara hajtja a vizet.
VálaszTörlésAz elozo bejegyzesre reagalva, csak annyit a "csurhe bandanak" titulalt emberek visszatereserol, hogy nem is annyira Sanyi gerinctelensegenek rohato fel, mert neki ez volt az erdeke, hanem azoknak akik 4 evenkent szint (partot) valtanak, attol foggoen hogy kivanja az erdekuk. Az ilyen vezetoktol orizzen az Isten.
Van egy ellenjelolt, tanult, ertelmes parajdi, aki felvallalta ezt maganemberkent, nem all mogotte egy part, probaljuk meg vele a kovetkezo 4 evet. Hogy jobb lesz-e? Nem tudjuk. De azt biztosan igen hogy, ennel rosszabb nem lehet. Legalabb van egy remeny hogy megszunik a kritikat nem turo onkenyuralom.
Es ne is beszeljunk a parajdi vizrol amit arany aron fizet a parajdi nep vagy a jo minosegu aszfalt es sanc ami mar javitasra szorul az allando arcso srl jelenlete a parajdi munkalatokban ertem h valaki meg kell csinalja a munkakat csak mindig ok adjak a jo ajanlatokat nem ertem s meg lehetne sorolni itassuk a ciganyokat valasztaskor s adjuk a hitelt xy uzletbe ezert kell a valtozas parajdban nagy lehetosegek vannak es meg kell fogni idoben
VálaszTörlésA viz ararol jo volna megkerdezni a kedves tanacsos urakat is akik szavazata - bologatasa - nelkul, nem lett volna 4 ev alatt 2 szer aremeles. Es ugyanezek a tanacsosok fognak majd bologatni a kovetkezo mandatum alatt is. Kedves tanacsos urak, nincs semmi lelkifurdalasuk a valasztokkal szemben? Talan nem a mi penzukbol kaptak a tanacsosi dijat? es azert a mi erdekeinket IS kellet volna kepviselni?
TörlésA tanacsnal tortentekrol valaki nem tud valamit?
VálaszTörlésTerhes volt a széf, vittek szülni.
TörlésJo lenne, ha nem kellene tobbe elpirulnunk fesztivalokon es egyeb osszejoveteleken a ragogumizas miatt. Jo lenne, ha nem kellene olyan hosszu szonoklatokat vegighallgatnunk, hogy utana megkerdezzunk, mi is a mondanivaloja?! Lehet az osszetartozasrol, a kozos erdekekrol beszelni, es kozben a viz arat a vizsolgaltato ceg javara az egekig emelni. Tette mindezt azokkal az RMDSZ tanacsosokkal kozosen, akik most a lista legelejen vannak es mindent megtesznek, hogy a 66 eves nyugdijast ujravalasszak. Ne feledjuk, hogy Parajd egy nagyon elismert udulohelyseg. Miert pont nekunk jut egy ilyen kioregedett polgarmester? Az egesz orszagban feher hollonak szamit a 60 ev koruli polgarmesterek jelenlete. Ezt erdemelnenk?
VálaszTörlésA valasztoknak, akiknek meg van igerve, ha pecset lesz a szemelyin, akkor ajandek csomagot kapnak. Nem szamit a ragogumi, a szonoklat. Talan soha nem is vettek reszt ilyen osszejoveteleken.Es azt sem hallottak ahogy a hivatal folyosolyan karomkodik idegen emberek fule hallatara. De nem ok a hibasak, azok az ertelmisegiek, akik valasztasok elott haborognak, de nem tettek azert, hogy , civil szervezeteket kialakitva , tomegeket bevonva, felvilagositsak az embereket.
VálaszTörléshttps://m.youtube.com/watch?v=eOkA9uqO2Xk
VálaszTörlésHa már jövőről beszélünk
Ne engedjünk el életünkből ismét 4 évet
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEgy,a napokban tortent eset,amely ujra elarulja,hogy mennyire onkenyuralmi a gondolkozasa.Ime az eset:A minap az MPP tanacsosai is,az RMDSZ mintajara kozos fenykepet szerettek volna keszittetni a Polgarmesteri hivatal elott,mire Alexandru igy utasitotta el,mondvan,hogy ezt a hivatalt o epitette es majd ha mas lesz a polgarmester,akkor fenykepezkedhetnek ott.Egy:azt a hivatalt nem o epitette,mert egy lejebe sem kerult sot...Ketto:mikor fogja mar megerteni hogy Parajd nem az on tulajdona akinek lakosait kenye-kedve szerint fenyegethet,megfelemlithet.Harom:a ciganyok segitsegevel negyevente osszeeszkabalt gyozelme tulajdonkeppen a sajat emberi meltosaganak az elvesztese.EBREDJETEK PARAJDIAK!!!
VálaszTörlésNe csodalkozzatok az ertelmisegiek tavolmaradasan.Nem akarjak,hogy egy ilyen ember mellett mint Sanyi,emlegetve legyen a nevuk.Nezzetek meg kik veszik korul.Mind olyanok,akiknek az eleteben elso helyen all a penz...evrol evre gazdagabbak lesznek valami csoda folytan.Kivetel az alpolgarmester,aki szereny ertelmisegikent es bokros altal elnyomva semmit sem tudott tenni Felsosofalvaert.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
TörlésValaki tud valamit Nagy Imre Barna miért nem érhető el facebookon?
VálaszTörlésEgyáltalán nem hiányzik , de meg tudom adni a címét biztosan fogad a lakásán és sírt ki magad a vállán mennyire hiányzik a facebookja .
TörlésVárom a cimét kis komcsi
TörlésCsak semmi panik ... kis szereles es ujra lathato NIB
VálaszTörlésJo lenne ha Bokor ur nem a polgarmesteri hivatal szemelyzetet hasznalna(munkaidoben) a plakatjai kihordasara.Nagy Imre urnak uzenem hogy ebben az esetben neki is joga van erre. Ez ujjabb jele annak,hogy azt kepzeli a hivatal erte van,az o erdekeit kell szolgalja.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésÖssze hasonlítva a két programot ... Érdekes, hogy egy 12 éves múlttal rendelkező ember és csapat beszél a sok megvalósításáról, ezzel szemben olvasva az új jelölt elképzeléseit, rá kell ébredni arra, hogy mennyi mindent meg kellett volna oldani az elmúlt 12 esztendőben. Egyszóval, érdemes elgondolkodni és választani nem pedig szavazni.
VálaszTörlésNagy Imre Barna ... A jövő embere!
Megall az esz!!! A parajdi iskola udvaranak leaszfaltozasa 400 millio regi lejbe kerult! Alsosofalvan az a kicsi orvosi rendelo negymilliardnyolcszazezer regi lejbe kerult!!!!!!!! Also es Felsosofalva utcainak karbantartasara kulon-kulon 500-600 millio regi lejt koltenek evente es nem latszik! Ez lenne a jo gazdalkodas jele?
TörlésCsakhogy a megvalósításokban is utolsók vagyunk, hisz minden falu megelőzött minket aszfaltozásban, útépítésben,tanácsépület építésben, kultúrotthon feljavításban, iskola - óvoda építésben, nem beszélve az igényes, tervszerű munkákról, ami itt sajnos nincs. A görgényalji és zsögödi életveszélyes sáncok pl.
TörlésAz iskolakkal,ovodakkal kapcsolatban meg kell nezni Udvarhelyt es kornyeket vagy Parajd-Vasarhely kozotti falukat.Sok helyen mar 5-6 eve uj iskolak napkozik epultek,mashol most az utolso 4 evben.De ha ennyit kolt a polgarmester ur nem eszreveheto utcajavitasokra,akkor nem marad penz az iskolakra,hogy gyermekeink megfelelo korulmenyek kozott muvelt emberre valhassanak.Mert a tanult embert nehezebb az orranal fogva vezetni.Nem titok,hogy melyik az a reteg aki raszavaz.
TörlésLatva, hogy Nagy Imrenek valasztasi programja is van,B.S.nak is kellett. Leultette embereit dolgozni es megszuletett.A tevedes csak az,hogy nem o keszitette(ez meghaladja ot), igy nem is az o elkepzeleseit tukrozi.Ezert hiaba varjuk a megvalositasat. Tizenket ev alatt megtanultuk,hogy B.S.valasztas elotti igeretei ritkan valnak valora.
VálaszTörlésIskolas,ovodas gyermekek anyukai es leendo anyak figyelem! Ne engedjuk,hogy az iskolaban,ovodaban uralkodo eletkorulmenyek meg 4 evig ugyanazok maradjanak! Valtoztassunk ezen,itt az alkalom!Ne doljunk be ujra a regi mesenek!
VálaszTörlésA tiednek viszont bedőlhetünk igaz?
TörlésTe verziód? Mond el.
TörlésÍgy igaz, Korondnak is,Kápolnás falunak is, és még sok kicsi falunak is műfüves pályája van, a parajdi iskolának semmilyen. Az udvarból pedig pályát nem ajánlatos csinálni, elsősorban az aszfalt veszélyes, másodsorban pedig a pálya csak a sportoló gyerekeknek kell. De nincs a nyaraló vendégek szórakoztatására sem egy pálya.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésNem tűnt fel senkinek, hogy a Simofi vállalkozás milyen szépen virágzik BS szárnya alatt? A féltucat munkásnak szükség volt egy "főnökre" és azóta folyamatosan munkát kap a vállalkozás. Aki felsorakozik az halad. Szép 12 esztendő. Azért 12 mert mindig volt ilyen katona BS körül. Biztos nem jött még el az idő a változásra?
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésFIATALSAG ,EBRESZTEŐ lassan lassan a nagy igergetesek mellett,se FUVOSZENEKAR se FOCIcsapat ,nem lessz PARAJDON .Habár foci csapat kettő is letezik szamoljatok meg hany PARAJDI rugja a bőrt plane a H.Ist... csapataba,tiszta erdekbol letezik .ha igy folytatodik tovabb,megszünik,a masik csapat is.FUVOSZENEKARRAL KAPCSOLATOSAN vannak uj hangszerek es egyenruhak talan valasztasi kampanyra varnak hol az ifjusag főlzarkoztatasa,el kell gondolkodni hogy ki folytassa a falu vezeteset ha nem akarunk ezek nelkűl maradni mert amig valamit erdekbol tartunk fenn addig nen lessz gyűmolcse semminek....
VálaszTörlésLehetne a következő 4 év az ebmeri értékek előtérbe helyezésenek időszaka, amikor nem az ÉRDEKEK döntenek mindenben. Csak esélyt kell adnunk egy Embernek,hogy megvalósithassa elképzeléseit. Olvassátok Nagy Imre programfüzetét, melyben átfogó képet ad mindenről, amire oda kell figyelni egy községben-iskola, művelődés, fiatalok, turizmus stb. Ez nem arról szól, hogy fejetlenül 4 év alatt kétszer újitanak Művelődési házat, miközben az iskolát elhanyagolják.
TörlésSAJNOS EZ VAN
VálaszTörlésGYanúsan nagy a csend a faluban történt rablás körül. Azt hiszem félünk megkérdezni, hogy miért nincs egy ilyen nagy falunak, egy ilyen új épületnek infrakamerája? amely most valós képet mutatott volna a betörésről.Vagy, hogy mennyit költöttek ezekre a vacakokra? Vagy miért kell csak nappal figyelni, hogy mi történik a Polgármesteri hivatalnál? Vagy biztonságban érezhetjük magunkat saját lakásainkban? És a turisták?
VálaszTörlésBS és társai megérthetnék már, hogy Parajd túllépett a plakátletépések korszakán. Ha az döntené el a választások eredményét, hogy ki tépett le több plakátot, akkor tényleg baj lenne Parajd község lakosságával.
VálaszTörlésAz elmúlt 12 évben csak azok a megvalósítások történtek, amit a polgármesterre rákényszerítettek odafentről, hogy Parajd se nézzen úgy ki, mint egy migráns tanya. Ezenkívül más semmi sem történt. Saját elképzelésű projekt egy sem volt, csak a készeket kellett végrehajtani. Pedig lehetett volna. Sportbázis (nem a lezárt futballpálya), sétáló park, modern parkolók (föld alatt, vagy házban), az ivóvíz olcsó megoldása (erre évekkel ezelőtt a tanácsosok kész tervet nyújtottak a polgármesternek, csak hát az olcsó vízből kevesebb a nyereség), az iskola felújítása. Ami a falut aránylag rendezetté és fejlesztési téren elfogadhatóvá teszi, az a lakók eredménye, akik új, modern házakkal gazdagították a falut. Ebben a polginak csak annyi szerepe volt, hogy lassította legtöbb esetben a papírok beszerzését és az engedélyek kiadását.
VálaszTörlésNagyon igazad van. Az eddigi fejlesztések tulajdonképpen Europa fejlődesenek a jelei. Ellenben a parajdi beruházások nem a jövőbe néznek, mert már most sem elegitik ki a fiatalabb generáció igényeit. Mert epült ovodánk napközi nélkul, van fitness termunk ablakok nelkul, foci palyank oltozo nelkul, van nem mukodo szennyviztisztito állomasunk; az iskolákrol nem is beszélve. Ezért nem szabad bedőljunk a választások előtt lerakott járdalapok látványára.
TörlésNem hiszem el, hogy ennyire érdektelenek lettek kedves olvasóink. Vagy talán tökéletesen megfelel az az összeállítás, amit felajánlottak nekünk a régiek? Elkápráztatnak a most folyó munkálatok és nem vesszük észre az átveréseket? Hogy mindez csupa szemfény vesztés? Nem látjuk, hogy már máshol mindez el van felejtve, mi meg ezzel kampányolunk?
VálaszTörlésÉn úgy gondolom, hogy a legtöbb ember látja az átverést ezekben az utolsó percben elvégzett munkálatokban. Vicces és szégyellnivaló ahogyan újra hülyének néznek. A parajdiak nem hülyék: tudják, hogy változtatni kell ezen.
TörlésKellene de valamiért, jó van ez így! Vagy csak, nem érdekli a falu infrastruktúrája, fejlődése, kultúrája.
TörlésA félelem nagy úr! Vannak kiválasztottak meg vesztegettek, mindenki tudja. Így jó ahogy van. Vajon tudja e?
VálaszTörlésHa valaki atutazik korondon tessek megnezni ,hogy kene kinezzen egy jarda osszehasonlitando felsosofalvan tejbegyujto kozponttal szembenivel.
VálaszTörlésS erre a jardara 520000 lejt koltottek (regi lejben ötmilliárd kétszázmillió) Benne van az RMDSZ könyvben dicsekednek vele. Máshol ennyi pénzböl sokkal több megvalosul.Mivel magyarázza ezt a mi felsősofalvi Nagyasszonyunk, aki a semmit is olyan jól meg tudja dicsérni.
TörlésMEGINT KISZURJÁK A SOFALVIAK SZEMÉT A SZINTE SEMMIVEL, MINT MINDEN VÁLASZTÁS ELŐTT
TörlésSófalván az épülő járda a falunak szól, vagy a mögötte húzódó telek tulajdonosának? Mert a legkevésbé igénybe vett részen épül (még az Átalban is többen járnak, mint ott), amíg a legforgalmasabb, és a forgalom számára is a legveszélyesebb részek nem fontosak.
VálaszTörlésSófalviak ezt meg kellene köszönjétek azoknak a RMDSZ tanácsosoknak akik igy akarták a járdát, mert ők az egész falu érdekeit kellene képviseljék és nem csak egyes személyeket. Ilyenkor szavazás előtt gondolkozzatok...
TörlésNézem a fényképet az rmdsz füzet boritoján és az jut eszembe hogy Derzsi Zoltan 4 évvel ezelött még látta a valóságot Bokorról most pedig büszkén kihuzza magát mellette. Mikor volt őszinte, most vagy 4 éve. Azt hiszem soha nem is érdekelték a választópolgárok, mert csak a sajat érdekeit nézte.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
TörlésA renegátok!!
TörlésRemélhetöleg valaki felfigyel arra, hogy mik történnek Parajdon a választások előtt. Az RMDSZ tanácsosok járják a házakat és kérdezgetik megfélemlitik az embereket!!! Sőt még a nevüket is felirják. Ez törvényellenes!!!Ilyen nem történik más faluban! ATENTIE La Praid se întâmplă lucruri grave!
VálaszTörlésParajdon ez is szabad.
TörlésEz bizonyítja, hogy az udemeráj elszektásodott, nem az általános értékek szerint képviseli a választóit. Sőt, egyáltalán nem képviseli, csak a saját pénztárcáját nézi, pedig a kolozsvári Szent Mihály templomban másképpen szólt a fogadalom-esküjük.
TörlésSajnos csak nevetni tudok ahogyan olvasom ezeket a kampány irományokat, amatőr és primitíven mocskolódó szövegek . Tényleg ezzel lesz több szavazat ? Vagy pont ezért kevesebb ? Majd meglátjuk vasárnap.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésRemélhetőleg "Europa szele" nemcsak téged hanem minket, parajdi fiatalokat is megérintett és képesek leszünk Parajd jövőjéről pozitivan dönteni, nem hagyva, hogy nagyszüleink válasszanak helyettünk.
TörlésUgy legyen. Minden fiatalt vigyetek el szavazni! Remelhetoleg nem minden "nagyszulo" fog a maradasra szavazni.Van koztuk is aki a valtozast akarja, oket is ki kell vinni, mert csak ugy lehet a valtozast elerni.
TörlésAz a baj,hogy akik raszavaznak,azok csak a leaszfaltozott utcakat latjak s azt,hogy milyen jo templomba jaro ember.Ezt sem olvassak,feszbukon sincsenek jelen,sot szappanoperan kivul semmit nem neznek a teveben,de az is lehet irni s olvasni sem tudnak....
VálaszTörlésTe zoldfulu zoldember te bunko, faragatlan, ontelt, mit kepzelsz magadrol, hogy a 21 ., szazadban valaki ne tudna irni meg olvasni, azert, mert te a facebokon logsz. Mindenki szive joga, hogy kit valaszt a leaszfaltozott utcakrol eltekintve. Na meg ha valaki templomba jar oda nem megy rossz helyre. A TV nezessel kapcsolatban meg mindenki azt nez, amit akar, ennyi...A polgarmester jeloltekkel kapcsolatban meg mindenki dontse el jajat maga...
VálaszTörlésIgy van, dontse el mindenki, de ne azutan miutan raijesztettek...
TörlésValaki tudja, hogy mi lesz a sorsa a régi rendelőnek?
VálaszTörlésAfter school - azt jelenti, hogy "mikor mar nem lesz iskola" sem. Vagy Ilu bolt
TörlésBokor Sándor emlékháza.
TörlésA Szent Ferenc alapitvany foglalja el.
TörlésAz ember szive joga,hogy kit valaszt....aham!Akkor miert is maszkalnak hazrol-hazra a meggyozo emberek?Csak kerdezem...
VálaszTörlésAzt kerdezgetem magamtol: Mi, parajdiak demokraciaban elunk? Ez tortenik velunk 25 evvel a forradalom utan? Ezert haltak meg 1989-ben emberek? Milyen jovot szanunk gyermekeinknek? Kell-e felni vagy csak nem vagyunk elegge batrak? Akarunk-e demokraciaban elni? Vagy jobb nekunk a kommunizmus?!
TörlésTegnap láttam programbeszélni a Bokrot, ahol fűt-fát ígér, többek közt a csengős épület feljavítását is. Ezzel csak annyi a baj, hogy ugyanezt megígérte nagyobbik fiam nyolcadikos kicsengetésén is, rövidebb határidőt ígérve. Akkor azt mondta, hogy ősszel már a felújított épületbe kezdhetnek a gyerekek. Azóta már a kisebbik fiam is egyetemre jár, a csengős pedig úgy van ahogy volt. Kár olyanokkal kampányolni, amikkel már kampányolt, de nem csinált semmit.
VálaszTörlésCsak rövidke kérdés mi külföldiek hogyan tudunk szavazni netem nemlehet?Amugy végig olvastam a bejegyzéseket mindenkinek igaza van,sorban.
VálaszTörlésNem hiszem,hogy tudnátok szavazni.
Törlés"nem igazán vagyok buszke, de muszáj volt megtenni a lakók védelmének érdekében..." mondja Német László RMDSZ tanácsos a reklámfilmben a viz drágitásával kapcsolatban. Ebből csak egy következtetést tudok levonni: a lakók saját érdekükben fizetik az ország egyik legmagasabb vizárat(hasonlóan magas árat csak Buzauban találtam, de ott legalább müködik a szennyviztisztitó rendszer,mi meg átverve jól megfizetjük azt is ami nincs).
VálaszTörlésSajnos van egy néhány ember aki az elmúlt években súlyos műtéten esett át, "kivették a gerincét" és emiatt gerinctelen emberek lettek, vagyis "lics ide -locs oda" fajták. De az új vezetőkre is ez vár, ha nem figyelnek kellőképp az orvosokra (Bukarestiből, a megyeszékhelyről, a drága Európából, ....)
VálaszTörlésMegkezdődött a cigányok itatása, persze senki sem fog felfigyelni rá. Egyeseknek mindent szabad, mint a kommunizmusban.
VálaszTörlésA szegenyeket is lefizetik, 50 lejt kapnak a szavazatukert, gondolom nem kell mondanom kik a lefizetok. Ezek a mar megszokott "becsuletes valasztasok" Parajdon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
TörlésVelejéig romlott az az (?)ember! Isten közelsége nemcsak abban kell megmutatkozzon, hogy bemegyek és kijövök a templomkapun. Jézus tanitásainak az elfogadása becsületet, emberséget, tiszta lelket, igazmondást és még sok pozitiv emberi tulajdonságot jelent. Az idő mindig beigazolta, hogy ami jot tett azt a látszatért tette, hogy alantas céljait elérhesse.
TörlésTévedés, nem templomba járó ember a Bokor. Csak akkor van ott, amikor névszerint megköszönnek neki valamit vagy a padokból, vagy a szószékről. Például a kórus ruháira adott pénzt. Pedig a kórus tagjai is tudhatnák, hogy nem az unokái szájától vonta meg, hanem a tanácsos urak szavazták meg a közpénzből. Dicsérendő, csak nem kell kisajátítani, ami nem az övé. Vagy a tanácsnak a templomjavításra adott pénzét is a Bokornak köszönték meg, s így tovább. Na, ilyenkor van ott a templomban. Ezek szerint előre megmondják, hogy mikor fognak köszönetet mondani, hogy ott legyen és ne dicsérjék fölöslegesen.
TörlésNincs tiltva az oldal, csak nem minden megjegyzés tehető közzé. (bizonyos szavak használata nem fér bele a blog tartalmába)
VálaszTörlésNagyon igazad van, hogy altalaban akkor megy templomba, amikor megkoszonik az adomanyt, amit a melldongetos Bokor ur maganak tulajdonit, holott mmindannyiunk adofizeto penzunk. Gondolkodjatok el valaszto polgarok, hogy hogyan tovabb.....
VálaszTörlésGyermek írás nem ide tartozik
TörlésGyerek is választó polgár, nem hallgass a neve.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésHa valaki közülük a dutyiba kerül,nem fogok csodálkozni. A törvény most szigorúan bűnteti az eféle kampányfogásokat.
TörlésHál Istennek két jelöltűnk van. Kétféle ember, kétféle műveltségi szint, kétféle kor, kétféle képzettség. Egyik Parajd községet szeretné fejleszteni, a másik azt igéri hogy egész Kárpát medencéért tenni fog. Lehet választani!
VálaszTörlésMindennek rendelt ideje van,ez bibliai tanítás, az élet minden szakaszának megvannak a maga kihívásai és lehetőségei. Az idős kor nem a karrierről, nem a nagy lépésekről,nem a fizikai és szellemi megterhelésről szól,márpedig a polgármesteri feladatkör ezeket megköveteli.Én is ugyanahhoz a korosztályhoz tartozom mint a jelenlegi polgármester,és sikerült szembenéznem és elfogadnom az idősödő korom korlátait, melyek természetes biológiai folyamat következményei, nem lehet megállítani, hiába, lejárt a szavatossági idő. Ezt tudomásul kell venni,át kell adni a stafétabotot, bízni kell a fiatalokban és segíteni őket tudásunkkal, rutinunkkal, élettapasztalatainkkal.Szépen kellene megöregedni mindenkinek, mert úgy lenne jó,ha hajlott háttal is, de egyenes gerinccel békésen éljük a sok munkával kiérdemelt hátralévő ajándékéveinket.Igen, ideje van az elengedésnek, mert nagyon gyanús és elitélendő a hatalomhoz való görcsös kapaszkodás.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésN I B egy épp mondatot nem tudna elmondani Az a gerinces Néppárt a pájázat az nem motorbicikli és nem inivalo!!!!
VálaszTörlésA szónoklat nem viszi előre a községet ... amint az elmúlt 12 év mutatja. Itt csak B S fejlődött anyagilag.
TörlésNem szónokolni kell, hanem tenni kell! Meg osztott lett a Székely, egymást marjak. Miről beszélünk akkor? Románok lettek, nem Székelyek.
TörlésNIB, ha észrevetted, független. Ne keverd a Néppárttal. Azonban írni nálad jobban, és helyesebben tud.
TörlésIlyen helytelenül még senki nem irt ezen a blogon. Ez tehát a másik oldal szintje. Külömben az RMDSZben hány volt ENMP tag van?
Törlés"Rmdsz"(emnp)
VálaszTörlés"Szabadságot csak annak adnak, aki tudja kezelni, aki megérett rá." (Oravecz Nóra) "A társadalom szabadságának valódi fokmérője...nem az, hogyan kezeli a talpnyalókat, hanem az miként bánik az egyet nem értőkkel" (Glenn Greenwald) "Amikor az emberek félnek a kormánytól, az önkényuralom. Amikor a kormány fél az emberektől, az szabadság." (Thomas Jefferson)
VálaszTörlésNegyedik választás amikor győz a hazugság az igazság felett, a csalás a becsületesség felett, a butaság az értelem felett.
VálaszTörlésNo akkor el megy négy évre aludni a blog!
VálaszTörlésSoha nem alszik, csak sajna érdektelenné tesszük az embereket ilyen választásokkal!
TörlésEnnek a blognak működnie kell! Fontos,hogy jelezve legyenek a rendellenességek, melyek a községben történnek, mégha ez névtelenül történik,akkor is. Tehát rajta! Legyen egy ez egy figyelő szem. Irjuk ki a hatalommal való visszaéléseket, a közpénzek nem tiszta felhasználását, a tanácsülések nem megfelelő lefolyását, a szemét és vizproblémákat, az erdőink irtását stb.
VálaszTörlésÉljen a VAJDA (bulibás)
VálaszTörlésA parajdi RMDSZ tényleg büszke arra , hogy polgármester jelöltjük milyen szavazó tábor segítséggel tudott nagy nehezen befutni els0kent? Es ezzel maga a polgármester is büszkélkedhet?
VálaszTörlés12 ev után egy ilyen eredménnyel, kalapot illene emelni és helyet adni a fiataloknak!
Most lehetne és kellene bizonyítani a gerincességet.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésIrjátok le a rendellenességeket is melyeket a szavazás napján tapasztaltatok.
VálaszTörlésA tanacsba kik juttak be ha tudja valaki?
VálaszTörlésHa cenzúrázod es csak azt engeded at ami neked tetszik, semmi ertelme.
VálaszTörlésLehet cenzúrának nevezni, de sajna vannak emberek akik nem tudnak kulturáltan írni.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Törlés"Szabadságot csak annak adnak, aki tudja kezelni, aki megérett rá." (Oravecz Nóra),milyen igaz. Es mi Parajdiak mikor erunk meg ra? Bar tudjuk, hogy milyen modon nyert, megis fajdalmas. Megkerdeztem egy 70 eves bacsit , hogy miert nem megy szavazni? A valasza az volt: mert Sanyit nem akarom, es mar nem bizok senkiben, eleget hitegettek, es en kozben megoregedtem. Igen ha ebben az utemben erunk meg arra hogy merjunk a valtozara szavazni, akkor talan a most fiataljaink dedunokai majd megteszik. Igen ha meg itt lesznek, ha meg a szep magyar nyelvunket beszelik es nem egy idegen nyelvet amit mi dedszulok mar meg sem ertunk, mert ok mar egy mas orszag, vagy mas vilagresz allampolgarai lesznek. Igen igy fogunk elfogyni, es mi szepen , lassan, belefasulni a mindnnapok gondjaiba. Nem kell mar nekunk ovoda, iskola, jatszoter, mert mar nem lez akinek.
VálaszTörlésKedves N B I. Koszonjuk hogy megprobaltad,bar tudtad hogy nem lesz konnyu, mert nem lesz tiszta jatszma. Koszonjuk hogy egy par napig volt iluzionk, es probaltuk hinni, hogy gyozhet a becsulet. Es koszonet a partnak aki felkarolt es biztatott, mert fuggetlenkent nem volt konnyu dolgod. Es koszonet mindenkinek aki eljott szavazni. Sokan voltunk, de nem voltunk elegen.
Gyözni is tudni kell!!!!!!!!!! (4-év mulva sem lesz eséjetek evel a fell állásal)!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésEzt nem igy mondják, vesziteni is tudni kell, felemelt fővel.(mert a győztest nem kell biztatni, esetleg a becsületes győztes megérdemli a gratuláciot, ami a jelen helyzetben nem időszerü) Mellékesen, a hasonulatot az 5-8 osztályban megtanitottak. Helyesen igy irják: "esélyetek ezzel a felállással" Itt nem csak fogalmi hibak vannak de tudatlanság is. Sajnos többségben ilyen emberek vezetik a falut. Szegyelném még névtelenül is közzé tenni egy kétsoros irást, tele hibával. A névtelenség nem hatalmaz fel arra hogy a tudatlanságunkat mások bantalmazására használjuk fel.
TörlésIgen, látszik az írásod alapján, hogy kikkel lehetett győzni ! (Fell) a fejjel.
VálaszTörlésTenyleg nem kellene ez a blog aludni menjen.Viszont valaki vissza-visszater ide es probalna nagyokat mondani de leirni semmikepp nem sikerul neki.Szoval uzenem az illetonek,hogy kerjen par maganorat valamelyik tanitonotol.Miert gondolja,hogy barki is komolyan veszi ot,ha irni sem tud??
VálaszTörlésN.I.B koszonjuk neked es arra kerunk ne allj felre!Nagyon sokan vagyunk melletted.Ugy is kepesek lehetunk letrehozni szep dolgokat,hogy nem ulunk a barsonyszekben vagy korulotte,ha vagyunk elegen!Folytasd,amit elkezdtel,parbeszedet a fiatalokkal.Cselekedjunk,nezd meg milyen sokan vagyunk!!
... és helyesen írni is tudni kell...
VálaszTörlésVissza, vissza nézek ide. Érdekesen alakulnak a beírások. Nyelvi problémák, helyesírási, fogalmazási problémákon akadnak ki. Helyi problémák nem aktuálisak, át megy oktatásba. Na, majd négy év múlva benézek. További cseverészést kívánok.
VálaszTörlésNem az a lényeg hogy helyes-e az irás vagy sem hanem az hogy mi lett volna ha ök nyertek volna ilyen bandával.Ma ki szúrják a plakát szemét holnap a miénket.S ez a sok mocskolodás.
VálaszTörlésMit akartok ha valaki nem tud helyesen irni akkor hallgasson, ezt kellett volna választani.
VálaszTörlésKik lettek a tanácsosok.
VálaszTörlésNa, a polgármester megkezdte a fenyegetőzést. Minden fehérbőrűt ki akar nyírni a faluban. Csak azt nem tudom, hogy akkor kik fognak adót fizetni, hogy a fizetése is meg legyen?
VálaszTörlésValaki szóljon a polgármesternek,hogy a falu fehérbőrű lakosságának a 70%-a nem őt választotta,nincs miért úgy köszöngesse a bizalmat!!Szánalmas,hogy még meg is ünnepli a győzelmet.
VálaszTörlésNagyon-nagyon igazad van. De Ők tudják a legjobban, hogy ez a győzelem tulajdonképpen egy nagy veszteség. Mert ha összeadják a lefizetetteket, akkor bizony nagyot veszitettek.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEgy normális, úgymond élettapasztalt ember, nem veszi észre, hogy ő a vesztese a választásnak! Sőt büszke arra, hogy 140 szavazattal többet kapott 12 éves polgármesterség után. Ünnepel és bosszuskodik. Tényleg szép eredmény polgármester Úr. Igaz Úriember akkor volna igazából, ha elismerné a kudarcot és nyugdíjba vonulna. De nem engedi a hatalomvágy. Ez volna a Székely becsület és tartás? Sándor, gondolkodjon el, hogy nyert, nézzen tükörbe és ha tényleg egy elégedett ember néz vissza csak akkor maradjon.
VálaszTörlésEz volna a székely becsület!
Kinek a pap, kinek a papné!
VálaszTörlés